Amikor régebben a Rendőrségen dolgoztam kész tervem a volt a felmondásra lemondásra, ahogy azt közalkalmazottéknál hívják. A terv úgy szólt, hogy megnyerem a lottó főnyereményt, hétfő reggel behaladok pár üveg Jack Daniel's-szel dolgozni, majd mikor a főnököm áthív, megmondom a titkárnőjének, hogy ha akar valamit a vén fasz, akkor tudja hol talál. Aztán amikor az ittassági fokom elérte az optimálist, tájékoztatom azon szándékomról, hogy a közalkalmazotti szolgálati viszonyomat nem óhajtom folytatni. A terv szerint ezek után egy üveg whiskeyt a fejére locsoltam volna, az üres üveget pedig nemes egyszerűséggel bebasztam volna a kocsija szélvédőjén.

Végül - mondanom sem kell - nem így történt. Ha úgy tetszik kirúgtak, miután a munkaköröm egy átszervezés következtében megszűnt, én pedig nem voltam hajlandó a számomra - a végzettségemnek megfelelő - pozíciót elfogadni. Megkérdeztem, hogy hol kell aláírni a papírt és elegánsan távoztam. Némi meglepetésemre győzködni kezdtek a "mai világban" meg a "csak így fejest ugrani a semmibe" kezdetű tanmesékkel, de addigra én már torkig voltam az elmúlt közel másfél év megaláztatásaival, kezdve a havi bruttó 100000 Ft-os illetménnyel... 

Többé nem volt gyomrom ahhoz, hogy végignézzem, amint tiszti rangban lévő papírpecsételő emberek a kékek gondozásában megszerzett másoddiplomájuk után 42(!) évesen menjenek nyugdíjba, hogy ezután köztisztviselőként dolgozzanak továbbra is a yardon fizetésért és nyugdíjért egyszerre. Befejeztem, 2010 márciusában tényleg fejest ugrottam a semmibe...