1293 nap telt el az utolsó bejegyzésem óta. Ahogy mondják, ez még gombócból is sok, következetes blogolásnak meg aztán végképp nem lehet nevezni. Ez a tény már csak azért is bosszantó, mert lényegében a leglelkesebb olvasómat (magamat) hagytam cserben 1293 nappal ezelőtt. 

A legutolsó nekifutás alkalmával a Budapestre költözés és az új munkahelyem kalandjait szerettem volna megörökíteni, mely - valljuk be - felemás sikerrel zárult. Hat hónap alatt huszonegynéhány poszt nem egy dicsőséges teljesítmény.

Most 1293 nappal később már nem is Budapesten élek, sőt azóta háromszor váltottam munkahelyet is... De kinek is mentegetőzöm, lássuk, miből élünk:

Az előző munkahelyemben, ha igazán utáltam valamit, az az volt, hogy még ahhoz is meetingmeghívót kellett küldenem a kollégáknak, ha meg akartam kérdezni, hogy telt a hétvége. Finoman szólva embertelen volt, de legalább mindenki kurva fontosnak érezhette magát eközben. A "Gyár" más. A Gyárban kéthetente egy meeting van, a kollégáim nagy részével egy irodában ülünk, bármikor bárkit meg lehet szólítani. Nos, ez egyrészt jó, másrészt 3,5 hónap alatt sikeresen kiölte belőlem azt a rutint, hogy megnézzem a nap végén, hogy másnapra mi szépet rejteget az Outlook naptár. Mivel leggyakrabban semmit, ezért nem is gyakran érnek meglepetések.

A mai azonban egy kivételes nap volt: Standard reggeli rutin, 10 perc bootolás a gépem, valamint eközben ugyanennyi butulás az én részemről. A bal kezem hüvelykujja még bőszen scrollozta a telefonomon a facebook üzenőfalamat: "like, like, gyerek, gyerek, kutya, ugyanaz a kutya, tényleg nem unod azt a kutyát bazmeg?..." Eközben a jobb kezem már a kávéscsészémet szorongatta, az agyam pedig azon fáradozott, hogy rábírja a testemet, hogy menjenek el közösen a konyhába kávét főzni.

Ekkor villant fel az Outlook emlékeztető, hogyaszondja "29 min overdue... meg miegyéb". Magyar ember részéről az ilyen fejlemnényekre adható egyetlen adekvát reakció, a "Nabazmeg!" menetrendszerűen el is hagyta ajkaimat, amikor a tudatomba hasított a felismerés, hogy ma bizony Newcomer Day-em van. Azt a részletkérdést ne feszegessük, hogy miért közel négy hónap után és miért fél órával a normál munkaidő kezdete előtt...

Ugye egyetemi előadásra ennyit késve már senki nem menne be, de a Gyár mégiscsak a Gyár, a kenyéradó gazdám, ha úgy tetszik, ezért kénytelen-kelletlen kávé és egyéb jóléti intézkedések helyett elhaladtam a meetingre. 

"Kopp-kopp, ööö, hát izé, én vagyok az én... és... hát bocsi... elkúrt... izé... az Outlook... és öööö..." Rákvörösen ültem le a helyemre az előadó és a sorstársak enyhén megvető pillantásainak kereszttüzében, de ezzel még nem volt vége: Hamarosan további 3 ember érkezett, akik egy szó nélkül, nagyjából olyan eleganciával vonultak be a terembe, mintha épp Oscar-díjat készülnének átvenni, ezzel mintegy ráadásként újra reflektorfénybe helyezve az én korábbi - már önmagában is teljesen szánalmas - belépőmet. Such a bautiful day!